A regény az 1848. március közepi napoknak csak néhány eseményére koncentrál. Természetesen annál sokkal több minden történt azokban a napokban, a könyvben egyrészt a hangulat átadására törekedtem, másrészt úgy éreztem, fontos a hangsúlyokat kicsit átrajzolni ahhoz képest, amit általában erről a pár napról tanultunk. 

 

    A történések megértéséhez ismernünk kell az akkori általános ügymenetet, mely szerint a magyar rendek követeléseiket, kéréseiket úgynevezett feliratban fogalmazták meg az országgyűlés alsóházában, azt terjesztették fel a felsőház majd az uralkodó elé. Az uralkodó leiratban válaszolt a magyar rendeknek. 1848. márciusában az alsóház megfogalmazta feliratát, mely többé-kevésbé a híres 12 pontot tartalmazta. A felsőház azonban megijedt a követelések radikalizmusától, és nem akart foglalkozni az üggyel, ezért inkább Bécsbe mentek a nádorral együtt. Ekkor döntöttek úgy Pozsonyban, hogy egy küldöttség a felsőház és a nádor után megy Bécsbe. 

 

    Eközben Pesten csak pár fiatalban forrt az igazságérzet és tenniakarás. Az tény, hogy március 15-én a Pilvaxban először csak hatan gyűltek össze, azt már én képzeltem hozzá, hogy Petőfi csalódottan szavalta el ott nekik a versét, és a többiek türelmetlenül várták a végét. Fiatalok voltak, és menni akartak, haladni, azt remélték, hogy a jogi egyetemen majd össze tudnak szedni egy kis tömeget. Így is történt. A pesti forradalom pár ezer főre duzzadt a nap végére, annyian voltak, hogy a Papp László Sportarénát félig sem töltenék meg. Ma egy közepes koncertre többen mennek el. A várbörtön őrei mégis megijedtek tőlük, hát kiengedték Táncsicsot. Ez volt a forradalom egyik legnagyobb eredménye, és az, hogy a híre Bécsbe jutott, ahol nem tudták felmérni a tömeget és annak erejét. Már a sokadik forradalom söpört végig Európán pár hónap alatt, hát jobban megijedt tőle az uralkodó, mint amekkora ereje ténylegesen volt a megmozdulásnak.